A Ferencvárosi Természetbarát Egyesületről

Harminc évvel ezelőtt természetszerető diákok, szülők, tanárok összefogásával alakultunk meg egyesületként. Sok-sok túra, tábor kötött össze bennünket és mai napig rendszeresen túrázunk régi és új tagjainkkal együtt.

Szívesen fogadjuk a hozzánk csatlakozó természetbarátokat, pártoló tagokat, jogi tagokat.

Heti rendszerességgel járjuk főleg a belföldi túraútvonalakat. Célunk a testi-lelki jólét, az aktív kikapcsolódás. Tagjaink között megtalálható minden korosztály a gyermekektől az időskorig. Létszámunk változó, 60 és 90 fő között ingadozik. Évi 60-70 sétát/túrát tartunk.
Tagdíjunk minimuma 2.400 Ft/év.

Önkormányzatunk Idősügyi Tanácsa javasolja és támogatja a 60 feletti ferencvárosiak rendszeresebb  túráztatását „a teljesség felé” jelige szellemében. Így minden hó első szombatján túrára, harmadik csütörtökjén sétára visszük a bejelentkező szeniorokat tagság nélkül is.

Egyesületünkön belül több szakosztály működik. A tagok az érdeklődési kör, az életkor, a régi társakhoz való ragaszkodás, a teljesítőképesség, a szabadidő alapján kapcsolódnak az osztályokhoz.     

Havonta a FERENCVÁROS c. újságban, az ftesetatura.hu/turaterv honlapunk oldalán is meghirdetjük nyílt túráinkat.
A fejlécre kattintva az Újság archívumában böngészhet

A „SÉTÁK, TÚRÁK MINDENKINEK” rovatunkban egy hétre 1-3 túrát hirdetünk meg. A szakosztályok tagjaiknak zártkörűen még legalább ugyanennyi sétát, túrát szerveznek. Ha van vagy lesz internetje, akkor címe ismeretében mindig megküldjük havi programunkat és hasznos linkeket, körleveleket, képsorokat.
A hónap első csütörtökjén 16 órától klubdélutánt tartunk a
Bp. IX. Haller utca 27.
sz. alatti Ferencvárosi Művelődési Központban.
Székhelyünk Ferencvárosban van. Tagjaink között más kerületiek is vannak.
Örülünk, ha hozzánk ragaszkodnak, de ez nem zárja ki, hogy másokkal is túrázzanak.

Jelenlegi szakosztályaink:

Központi szakosztály:
„Fagyöngy”
Vezetők: Kiss Ádám elnök és
Dr. Gadnai Mária

(Séták, 8-50 km-es túrák, stb.)
Másik szakosztály:
„Fürge Róka"
Vezetők: Mohácsi Rita és Óvári  László
(Középnehéz KÉK és minősítő túrák)
Legújabb szakosztályunk vezetője talán Ön, ha legalább
10 fővel megalakítja!

Történetiség:
A szervezett természetjárás 1873-ban kezdődött. Kerületünkben 1919-ben alakult meg az MTE ferencvárosi osztálya. Majd 1963. január 11-én több kisebb sportegyesület megalakította a Bpest IX. kerületi Természetbarát Szövetséget. Ez 1987-ben Bizottsággá alakult.  Ekkor tájt 41 szakosztályban 4000 tag élt aktív természetjáró életet.  A mi egyesületünk, az FTE 1987. novembere óta müködik! 

"Jól jár, ha velünk jár!"       Hívja és várja a

Ferencvárosi Természetbarát Egyesület
 
+36 70 212 1288

Az eddigi megtekintések
száma:

Hasznos linkek:

Időjárás előrejelzések:
Időkep.hu
idokep.hu

Turista
útvonaltervező:
Turista útvonaltervező

Arborétumok:

Múzeumok
linkgyujteménye:


 


Ha kérdése van,
itt felteheti,
és hamarosan
megválaszoljuk:


Név:

E-mail cím:

Kérdés:


 
Főoldal | Túratervezetek | Túrabeszámolók | Belépési nyilatkozat | Alapszabály