.
 
 
.

ARCHIVUM

Következő 10>>>>>

Kéktúra az Upponyi hegységben
2019. február 10.
-

 
Téltemető keresés a Hárs-hegy alján
2019. 02. 09.
Szerény csapatunkkal a Szépjuhásznétól indultunk az alsó "Szívkörúton". Jó társaság és
jó túraidőnk volt. Sétáltunk, beszélgettünk, napoztunk, pihengettünk. A Szent Ferenc
kórházba is betekintettünk. Majd a Széher úton szétváltunk. A kisebbség busszal , a
többség gyalog indult haza. A hófoltok közötti avar még fedte a kibújni akaró virágokat.
Levélben küldtem két mintapéldány képét. Élőben pedig a Pál utcaiak sétáján fogunk
látni a Füvészkertben! Néhány képet mellékelünk.
1549740754.jpg

letöltés
1549740641.jpg

letöltés
1549740809.jpg

letöltés
1549740711.jpg

letöltés
1549740677.jpg

letöltés

 
A BTSSZ vezetésével a Ráth György utcai platánhoz
2019. január 26.
Katonás pontossággal indult buszunk a Dr. Balogh házaspár vezetésében, hamar az Istenhegyi
úton találtuk magunkat. Innen szép úton, a Kis-Sváb-hegyen át, értő vezetéssel jutottunk
 el Budapest védett fáinak egyikéhez - a 200 éve terebélyesedő Ráth György utcai platánhoz.
Innen még egy kis ereszkedés vár ránk, majd gyors búcsú után  mi még egy kis napsütéses
városmajori sétával zártuk a programot.
1549109934.jpg

letöltés
1549110365.jpg

letöltés
1549110353.jpg

letöltés
1549110158.jpg

letöltés
1549110274.jpg

letöltés
1549110312.jpg

letöltés
1549110344.jpg

letöltés
1549110283.jpg

letöltés
1549110294.jpg

letöltés
1549109919.jpg

letöltés

 
Tovább a Kéken - OKT Piliscsaba – Dorog
2019. január 19.
Piliscsabáról indult gyors pecsételés után 15 fős csapatunk a Nagy-Kopasz-hegyen lévő
Dévényi Antal kilátóhoz. A tetejéről végignéztük, merre kirándulunk aznap, majd
leereszkedtünk a kék turista jelzésre, amit Dorogig követtünk. Útközben megöleltük
a Wass Albert fát, Klastrompusztánál ismerkedtünk a pálosok történelmével, majd rövid melegedő pihenés és némi forralt bor után belevágtunk a túra második felébe. Pár emelkedőt leküzdve elértük a Kétágú-hegy szikláit, ahonnan már kényelmesen ereszkedtünk az erősödő szürkületben Dorog határáig. Az aznapi utolsó Kéktúrás pecsét beütése után kényelmes, fűtött Flirt vonat repített minket vissza a reggeli gyülekezőnk helyszínére.
1548623587.jpg

letöltés
1548623628.jpg

letöltés
1548623636.jpg

letöltés
1548623622.jpg

letöltés
1548623595.jpg

letöltés

 
Fürge Rókák 2018 őszi-téli túrái:
2018 szeptemertől – decemberig
09.01.  "Mozgásban a család" Csillebércen
10.14.  Viharbükk teljesítménytúra a Budai-hegységben
10.19-23.  Mecseki barangolások
11.04.  "Jaj, de hideg van!"
11.17.  Földikutya Gála
11.25.  Töki tekergés
12.29.  Geokarácsonyi kincskeresés Pilisszentivánban

 
Emléktúra a Magaskő alatti emlékhelyre
2019. január 12.
Bő félóra alatt a Borárosról Csillebércre értünk. Délre meg a BTSSZ által kialakított
néhai budapesti turisták Magas-kőnél lévő emlékhelyéhez.Szép friss hó borította utunkat.
Rita volt a tűzmester, de mindenki szorgoskodott.Közel húszan voltunk. Mindenkinek
került nyárs és rá szalonna, hagyma, kolbász. Alájuk finom fehér kenyér.Utána pedig
forralt bort, majd kávét készítettünk. Az átmelegedés után megemlékeztünk ferencvárosi
elődeinkről. A néhai túravezetőkről és magáról a kerületi természetjárás történetéről.
Végül a sütögetési verseny legjobbjait díjaztuk.Kellemes volt együtt!

1547593553.jpg

letöltés
1547592609.jpg

letöltés
1547593297.jpg

letöltés
1547592959.jpg

letöltés
1547593348.jpg

letöltés
1547592876.jpg

letöltés
1547593219.jpg

letöltés
1547592762.jpg

letöltés
1547593458.jpg

letöltés
1547592524.jpg

letöltés

 
Terepbejárás Tokodon
2019. január 1-2.
Újév napján csatlakoztunk a már szilveszterezésen túli csoporthoz. Szállásunk az
Alkotóházban volt. Kellemes hely, tiszta, jól felszerelt. Ide még vissza kell jönni.
Az asszonyok finom lencselevest, báránypörköltet főztek. Meg másnap fasírtot sütöttek.
Jóféle házi pálinkákkal, vörös borokkal koccingattunk. A pezsgők BUÉK-ot zengtek!
Rövid sétákkal, hosszú beszélgetésekkel múlattuk az időt. Néhány kép mellékelve.
1546511484.jpg

letöltés
1546511400.jpg

letöltés
1546511676.jpg

letöltés
1546511596.jpg

letöltés
1546511539.jpg

letöltés

 
Szeniorokkal az ELTE Digitális Planetáriumában
2018. 12. 20.
Pontosan találkoztunk húszan a kijelölt helyen. A BME aulájában kissé várakoztunk
előadónkra. Aki bőséges ismeretekkel ellátott minket a betlehemi csillagról, a
napfizikáról végül az állat ővi jegyekről. Bőséggel kérdeztünk és mindenre hitelt
érdemlő válaszokat  kaptunk. A végén búcsúzkodás után elégedetten széledtünk szét.
Eme egyesületünk-beli utolsó idősügyi program díjmentessége is jól esett!

 
A levél után lesz Mikulás?
2018. 12. 08.
Újra a Széher útról indultunk a remélt találkozásra, de most a Gyémánt lépcsőn lefelé.
Ezt a város széli erdőn vezető utat csak Ádám vezetőnk ismerte. Rövid és jó volt.
Most is voltunk a pálos kolostorromoknál.Végül a restit látogattuk meg. Jót mesélgettünk.

 
Szeniorjaink levelet írtak a Mikulásnak
2018. 12. 01.
A Széher úti Szent Ferenc Kórháztól indultunk a szépen jelzett Hárs-hegy alatti
rövidebb Szívkörúton. Sétálás közben meséltünk, játékokban ügyeskedtünk, levelet írtunk.
Meg csemegéztünk a finomságokból. A végén a Szépjuhászné vasúti éttermében melegedtünk.
Ki-ki forralt borral vagy Jókai bablevessel enyhítette a csípős hideget. Jó volt és
várjuk a Mikulás válaszát!
1543743327.jpg

letöltés
1543743423.jpg

letöltés
1543743255.jpg

letöltés
1543743099.jpg

letöltés
1543743523.jpg

letöltés

 

Következő 10>>>>>

Főoldal | Túratervezetek | Túrabeszámolók | Belépési nyilatkozat | Alapszabály